Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

Magyar óriás galamb



Kitenyésztési helye: Magyarország.

magyar_orias_01.jpg

Testfelépítés, testtartás: óriás testű, zömök, széles mellű, mély törzsállású, körfésűs, tollas lábú, arányos testalkatú, erőt és méltóságot kifejező fajta. Testhossza a csőrhegytől a farok végéig 45-50 cm. Magassága 25-28 cm. Törzsét jól fejlett, az erős csontozatra arányosan rakódott izomzat borítja. A begye enyhén emelt a háta törés-
mentesen lejt. A farok vége a talajt nem érinti. A hímek testsúlya legalább 90-100 dkg, a tojóké pedig 85-90 dkg. Ezen súlyt az egyedek 2 éves korukra érik el.

Fej: széles, erős. A homlok határozottan emelkedő, a fejtetőn enyhén ívelt, a tarkó felé lejtő.

Körfésű: a tarkón helyezkedik el, elálló, a két végén szabályos tollforgót képez. Tollazata dús, tömött, fültől fülig terjedve szabályos félkörívet képez. Éle a fejtetőn kissé túlér. A fésű hátsó része és a nyakél sörénytollai között enyhe választóvonal van.

Szemek: a fehérek, a fehérfejű tarkák, valamint a szívesek szivárványhártyája bükkönyszínű. Más színűek esetén narancssárga kukoricaszem. A szemgyűrűk keskenyek, a fehéreké, a vörösöké, a sárgáké és a bükkönyszemű tarkáké narancsvörös, a sötét színűeké palaszürke.

Csőr: a közepesnél kissé hosszabb, tövében vastag, fokozatosan vékonyodó kúpszerű csőr. Felső csőrkáva enyhén az alsóra hajlik. A sötét színűeké sötét szaruszínű, a világos színűeké csontszínű. Hossza a csőrzugtól a csőr végéig 25 mm. Orrdudora fejlett, sima felületű, fehéren porozott.

Nyak: rövid, vastag. Tömött tollazatú, függőleges tartású. A toroktáj ívben kikerekített.

Mell: széles, mély, domború, enyhén emelt tartású.

Hát: a szárnybúbok között széles, a farok felé törés nélkül enyhén lejt.

Szárnyak: közepes hosszúságúak, a törzshöz zártan simulnak. A mell tollazata a szárnybúbokat részben takarja. A szélső evezőtollak enyhe íveltsége megengedett. A szárnyak végei a farok két oldalára fekszenek, de annak végét nem érik el, s egymást egyáltalán nem keresztezik.

magyar_orias_02.jpg

Farok: a hát vonalát törés nélkül követi, de vége a talajt nem érinti. A kormánytollak széles zászlójúak, szorosan zártak. A farok két toll szélességű, nem ívelt. A kormánytollak száma: 12. ezzel összefüggően zsírmirigye van.

Lábak, karmok: a lábak aránylag rövidek, erős csontozatúak, egyenesek, mérsékelten széles állásúak. A karmokig dús, hosszú tollazat borítja, amelyet a lábujjak közötti 1-2 mm széles bőrlebeny tart össze. A karmok színe megegyezik a csőr színével.

Lábtollazat: megkülönböztetjük az ujjak, a csülök és a karmok tollazatát. A csüd tollai együtt alkotják az enyhe ívben befelé forduló, hézagmentes lábtollazatot, amely 15-18 mm hosszú, kemény tollgerincű, széles zászlójú tollakból áll, háromszoros fedésben. A hosszú középső réteget felülről és alulról rövidebb támasztótollak erősítik. A lábujjak bőrlebenyéből kifelé irányuló és a talajra fekvő tollak egy-egy félkörívet alkotnak (talptollak). Az ujjközök is teljesen fedettek, ez a „gatya”. A combok hátsó oldalából kifejezett, lefelé irányuló sarkantyútollak erednek.

Tollazat: tömött, az átlagosnál kissé hosszabb, a fedőtollak zártak, testhez simulóak.

Szín- és rajzváltozatok: a tollazat egyszínű, vagy legfeljebb két szín keveréke. Előfordulnak egyszínűek (szalagos kék, fehér, fekete, vörös, sárga), tarkázottak (fehér alapon fekete, vörös, sárga, kék habozással), foltos tarkák (fehér alapon a test egész területére kiterjedő szabálytalan szélű foltozottsággal), barátrajzúak, szívesek, deresek, csaposak és kovácsolt bármely színárnyalatban.

Súlyos hibák: kicsi, vékony, hosszú test. Vékony, hosszú nyak. Keskeny, lapos homlok. Lapos fejtető. Ferde fésű, tollforgó hiánya. Felemás, tört- vagy gyöngyszem. Magas, X, vagy rogyott lábak. Háromszínűség. Széles, ívelt, villás, emelten hordott farok. Lógó szárnyak.

Enyhe hibák: világos színűek enyhén jelzett csőre. Mélyen tűzött, fejre boruló, keskeny, laza fésű. Hosszú, széles, ívelt farok.


Gyűrűméret: 15 mm



Magyar díszposta



Származási hely: dél-kelet Magyarország – első-sorban Gyula és Orosháza valamint a környező települések.

magyar_diszposta.jpg

A küllem főbb jellemzői: impozáns, jól izmolt, erős testfelépítésű, emelt mellű, lábtollas, utazóposta jellegű, de annál nagyobb testű és hosszabb galamb. Magassága 27-30 cm, hossza 37-40 cm.

Fej: a szemek között széles, a csőr irányába ék-szerűen elkeskenyedő, minden irányban enyhén ívelt.

Szem, szemgyűrű: narancsszínű, a szemboltok párhuzamosak, a szembőr enyhén durva szövetű, pergamen színű.

Csőr: középhosszú egyenes, a felső csőrkáva hegye kissé lehajló. A sötét színváltozatok, a vörös kovácsoltak, vörös fakók csőrszaruja fekete. A kék fakók, sárga fakók, sárga kovácsoltak, sárgák, vörösek, fehérek csőrszaruja viaszszínű. A dereseké, a darabos tarkáké az alapszínnek megfelelő. A csőrdudor az idősebb galamboknál durva szövetű, osztott és fehéren porozott.

Nyak: függőleges tartású egyenes vonalú. Széles alappal indul a vállak közül, arányosan hosszú és a fej irányában elvékonyodó. A toroktáj nagy ívben kikerekített.

Mell: szembetűnően emelt tartású, telt, széles és jól lekerekített.

Hát: a vállak között széles, a farok irányába ékszerűen elkeskenyedő, takart. Az ideális lejtése 35-40 fokos.

Szárnyak: testhez simulók, erőteljes pajzsúak. Az evezők a kormánytollak szélein nyugszanak, nem keresztezik egymást, a kormánytollak végeinél kb. 3 cm-rel rövidebbek. A szárnybúbok szabadon állók.

Farok: erősen zárt, maximum 2 toll szélességű, a hát lejtését törés nélkül követi, a talajt csaknem érinti.

Lábak: a közepes hosszúságú lábak combján jól fejlett sarkantyútollak, a csüdökön és az ujjakon erős 3-5 cm hosszú tollakból álló, jól rendezett talptollazat foglal helyet, amelyben az előre irányuló tollak nem kívánatosak. A karmok színe a csőr színével megegyező.

Tollazat: dús és a testet feszesen takarja. A színek teltek, élénkek. A tollazat egészségesen fénylő, lakkos csillogású. Legfőképpen a nyakon található fémes csillogás, tollpúdere erőteljes.

Szín és rajzváltozatok: elfogadott minden postagalamb színben.

Súlyos hibák: lábtoll hiánya, rövid szárny és farok, vízszintes állás, rövid nyak, aránytalanul kicsi fej, gerlecsőr, keskeny, horpadt mell, laza tollazat.

Enyhe hibák: kívánatosnál kisebb fej, a homlok és a csőr találkozásánál lévő enyhe törés, vékony nyak, vékony csőr, párhuzamostól kicsit eltérő lábak.

Az értékmérő küllemi jegyek elbírálásának sorrendje: fej, szem, szemgyűrű, alak, tollszerkezet, csőr, csőrdudor, szín, fény.

Gyűrűméret: 10 mm



Szolnoki bagdetta



Származási helye: Magyarország, a Nagyalföld központjában, a Tisza mentén települt megye-székhely: Szolnok és közelebbi környéke, ahol a 20-as években tenyésztették ki karrierek, dra-gonok és utazó postagalambok keresztezésével.

szolnoki_bagdetta.jpg

A küllem főbb jellemzői: jól izmolt testű, az utazó postagalamboknál valamivel nagyobb, s azokénál hosszabb lábaival kapcsolatosan emelt mellű és meredek testtartású bagdetta fajta.

Fej: közepesnél erősebb. Az enyhén lefelé irányuló csőrgerinc törés nélkül fordul a vele azonos szélességű és íveltségű fejtetőn át a 
lekerekedő tarkójába.

Szem, szemgyűrű: a széles, kétsoros, sárgás pergamen színű, sima felületű szemgyűrűkkel keresztezett szivárványhártya – sötét íriszű fehérek kivételével – narancssárga, enyhén vérerezett. A tekintet élénk.

Csőr: kissé lefelé irányuló, tőben vastag. A felső káva egyenes gerincének hegye enyhén az alsó kávára hajló, de azzal torokszerűen záródik. Az orrdudor hosszúkás háromszögletű, enyhén duzzadt, szimmetriavonalában osztott, sima felületű, fehéren porozott. A csőrszaru világos, de a feketék, a kékek, a hamuszürkék (hamvasak) valamint a szalagos barnafakók felső csőrkávájának hegyén mutatkozó sötét jelzettség elfogadott.

Nyak: közepes hosszúságú és vastagságú, tartása függőleges. A fej irányában csak mérsékelten elvékonyodó. A toroktáj kis ívben kikerekített.

Mell: enyhén emelt tartású, széles, jól izmolt, alig előredomborodó, tollai a vállbúbokat nem takarják.

Hát: a vállak között széles, a farok felé egyenletesen elkeskenyedő és egyenes vonal mentén lejtő.

Szárnyak: pajzsban szélesek, a test oldalaihoz lazán simulók, búbjaik fedetlenek, a hátat jól takarják. A közepes hosszúságú evezők hegyei a farokra, annak félhosszáig fekszenek fel. Egymást érintik, de nem keresztezik.

Farok: közepes hosszúságú. A hát lejtését törés nélkül követő kormánytollak keskenyre zártak, végük a talajt nem érheti. Számuk: 12.

Lábak: közepesnél kissé hosszabbak, enyhén tág állásúak. Az alsó combok takaratlanok. A csüdök és az ujjak tollatlanok, élénkpirosak. A karmok színe a csőrével egyező.

Tollazat: dús, tömött, a testhez feszesen simuló.

szolnoki.jpg

Szín és rajzváltozatok: elismertek fénylő egyszínűekként feketében, vörösben, sárgában és fehérben, de vannak ezen túl fekete szárnyszalagos kékek, olajszínűek (csokoládé) és hamuszürkék (hamvasok) is. A szűkebb hazájukban „ezüst” néven szereplő egyedek – a kingek azonos szín – illetve rajzváltozatával egyezően – szalagos barnafakók. A szalagos változatok tollazatát dús púderezettségük teszi hamvassá.

Enyhe hibák: kívánatosnál meredekebb vagy csaknem mérleg állás, kissé egyenlőtlen felületű, előredomborodó orrdudorok, laposan ívelt torokhajlat, erősen vérerezett szivárványhártya vagy vérerezett gyöngyszem, részben takart vállbúbok és alsócombok, kívánatosnál hosszabb farok.

Súlyos hibák: nagy termet, alacsony állás, laza tollazat, tört ívű csőr- homlok vonal, keskeny fejtető, lapos tarkótáj, vör-henyes, durva szövetű szemgyűrűk, tőben vékony, hegyes, szabálytalanul záródó csőrkávák, vékony, hosszú, ívelt tartású nyak, erősen előredomborodó mell, farok mellé érkező vagy emelt tartású, túl hosszú evezők, széles farok.

Az értékmérő küllemi jegyek elbírálásának sorrendje: fej, szem, szemgyűrű, csőr, csőrdudor, alak, állás, szín.

Gyűrűméret: 9 mm



Szováti kék



Származási hely: Magyarország. Hajdúszovát és környéke. Kitenyésztése postagalamb, show homer és king fajták keresztezésével és az utódok küllemi jegyeinek rögzítésével 1975-1986 közötti években történt. Elismert önellátó fajtaként
1987- ben került a magyar fajták jegyzékébe.

szvati.jpg

A küllem főbb jellemzői: közepesnél nagyobb termetű, jól izmolt, közel vízszintes testtartású, csak szalagtalan (sima) kék szín-illetve rajzváltozatban elismert húshaszonfajta. Az ivarérett hímek átlagos testsúlya 700-900, a tojóké 600-700 gramm.

Fej: a test tömegéhez viszonyítva közepes nagyságú, laposan ívelt. Az enyhe ívelésű, a csőrtő felé elkeskenyedő homlok a fejtetőn át a tarkóig töretlen ívben folytatódik. A pofák teltek, de nem előredomborodók.

Szem, szemgyűrű: a fej oldalainak középpontjában ülő szemek tágnyílásúak, élénk tekintetűek. A szivárványhártya narancsvörös. A szemgyűrűk keskenyek. A tollazat színének megfelelően szürkén pigmentáltak.

Csőr: erős tőből indulva, enyhén lefelé irányuló. A felső kéve gerince kissé ívelt, hegye az alsó káva végére hajlik. A csőrszaru fekete pigmentje a csőrgerincen fekete csíkban megy át. Az orrdudorok közepesen fejlettek, fehéren porozottak.

Nyak: függőleges tartású, közepesnél kissé hosszabb, vastag tőből indulva a fej felé fokozatosan elvékonyodik. A toroktáj kis ívben kimetszett.

Mell: széles, jól izmolt, mérsékelten emelt tartású, enyhén előre domborodó.

Hát: a szárnybúbok között széles, a derék felé fokozatosan elkeskenyedő és mérsékelten lejtő.

Szárnyak: jól izmoltak, a test oldalaihoz feszesen simulók. A szárnybúbok a nyaktő illetve a mell tollaival részben fedettek. A szorosan zárt evezők végei a farokra fekszenek, egymást nem keresztezik és nem érnek a kormánytollak végéig.

Farok: keskeny, lapos, a hát lejtését törés nélkül követve lefelé irányuló. A szorosan egymásra záródó kormánytollak száma 12, fekete farokpánttal szegettek. A farokvég a talajt nem érinti.

Lábak: közepes hosszúságúak, mérsékelten tágállásúak, a testet középpontjában támasztják alá. Az apró tollakkal feszesen fedett lábszárakat (alsó comb) a mell tollai csaknem a térdizületig takarják. Az erős csüdök tollatlanok, sötétvörösek. Az ujjak jól terpesztettek, a karmok színe a csőrével egyezően sötét.

Tollazat: dús, a test felületére feszesen simuló, a kék színnek megfelelően gazdagon púderezett.

Színváltozatok: kizárólag szalagtalan (sima) kék színben illetve rajzváltozatban elfogadott. Az evezők zászlói és a farokpánt sötétek, illetve feketék. A fedőtollazat kék színe lehet sötétebb vagy világosabb árnyalatú. A sötét nyaktollazatot zöld zománcozottsága teszi ragyogóvá.

Enyhe hibák: előírtnál kissé szűkebb lábállás, fartok mellé kifutó, enyhén lisztezett zászlójú evezők, sötét fej, a nyaktollazat enyhén violás árnyalatú lakkozottság, feltűnően világos derék.

Súlyos hibák: apró termete, méreten aluli testtömeg, meredek testtartás vagy mérlegállás, keskeny mell, takaratlan hát, szűk vagy rogyott lábállás, fajtaidegen (nagy, gömbölyű, húzott vagy szögletes) fej, lapos fejtető, sápadt, széles, húsos szemgyűrűk. Felálló vagy lógó faroktartás, kívánatosnál hosszabb, szélesebb, ívelt vagy osztott farok.

Az értékmérő küllemi jegyek elbírálásának sorrendje: testfelépítés, alak, lábak, állás, tollszerkezet, fej, szem, szemgyűrű.

Gyűrűméret: 10 mm


Alföldi buga galamb



Származási hely: Magyarország. Szeged és környéke, ahol az ismeretlen származású fajta, egységes leírásának elkészültéig, általában „paraszt” néven szerepelt, s ezen belül – elsősorban erősebb vagy kisebb lábtollazattal, esetleg a testtömeg alapján is – „kis paraszt” és „nagy paraszt” változatot különböztettek meg. Bár főként „fogó galamb” az elsődleges szerepük, a jellegzetes küllemi fajtajegyek lehetővé tették önálló fajtakénti leírásukat és tenyésztésüket.

alfoldi_buga.jpg

A küllem fő jellemzői: közepesnél nagyobb, zömök. Erőteljes, lábtollas, fésűs galambfajta, vízszintes testtartással 35-40 cm testhosszal.

Fej: széles, ívelt homlokból enyhén lapított fejtetőben folytatódva, lekerekített tarkótájban végződik, mely fültől-fülig terjedő, dús tollazatú, enyhén elálló. Két végén tollforgóban végződő, a fejtetőn kissé túlérő kagylófésű díszíti. A fej tolldísze a nyak hátsó élén sörényben folytatódik.

Szem, szemgyűrű: a narancsvörös írisz, fehérek és világos tarkák esetében a sötét, bükkönyszemet finom szövetű, egysoros, sápadt szemgyűrű keresztezi.

Csőr: közepes hosszúságú, tőben vastag, kissé lefelé irányuló. A csőrszaru világos. A feketék, a kékek és kovácsolt kékek felső csőrkávájának hegye sötéten pigmentált. Az orrdudorok jól simulók, fehéren porozottak.

Nyak: közepes hosszúságú, vastag, függőleges tartású, a törzsből erős alappal indulva a fej felé mérsékelten elvékonyodó. A toroktáj ívben kimetszett.

Mell: széles, jól izmolt, kissé előredomborodó, mérsékelten emelt.

Hát: vállban széles, a farok felé enyhén lejtő és fokozatosan keskenyedő.

Szárnyak: a testhez szorosan simulók. A szárnypajzsok szélesek, a vállbúbok részben fedettek. Az elsőrendű evezők hegye a szélső kormánytollakon fekszik, de azok végét nem éri el.

Farok: a hát lejtését követi. A széles zászlójú kormánytollak egymásra szorosan záródnak. A kormánytollak száma 12.

Lábak: közepes hosszúságúak, mérsékelten tág állásúak. A karmokat is takaró tollazattal fedettek.

Tollazat: feszes, testhez simuló.

Szín és rajzváltozatok:
Egyszínű: fehér
Szívhátúak: fekete, kék, kovácsolt kék, vörös és sárga rajzzal.

Rajz: fehér a fej a fésűig, az előke, melynek határa a nyak oldalain függőlegesen fut, elöl a nyak közepén ívben záródik. Fehérek még a szárnyak, a has, a kloaka vonaláig, a derék valamint a combok és a lábtollazat. A fejtető színes foltja a fésűig ér, de kétoldalt nem érinti a szemeket. Színesek továbbá a fésű, a nyak hátsó fele, a tollforgók tájáról induló rövid „fülek”, a mell, a hátszív, a faroktámasztó és fedőtollazatával együtt.

Súlyos hibák: apró termet, hosszú lábak, szűk lábállás, keskeny, emelt tartású mell, lógó szárnyak. Sárga vagy gyöngyszínű szivárványhártya, vörös szemgyűrű. Hosszú, vékony csőr, keskeny fésű, nyitott előke. Feltűnő rajz és színhibák, „fületlenség”. Hiányos lábtollazat.

Enyhe hibák: a rajz kisebb eltérései; pl.: oldalasság, nadrág, tele hát, szárcsafej, tokaság, vörösek és a sárgák kiegyenlítetlen színe, a fekete rajzosak pigmentált csőrhegye és karmai.

Gyűrűméret: 12 mm




Bácskai hosszúcsőrű keringő



Származási hely: a Duna-Tisza közének déli területe: a Bácska, melyről nevét is kapta.

bacskai_hosszucsoru_keringo.jpg

A küllem főbb jellemzői: arányos testű, kissé emelt melltartású, kifejezetten „húzott” fejű, hosszú csőrű. Közepes testnagyságú keringő fajta, a tarkótájnál induló, két oldalt tollforgóban végződő, a fejhez simuló fésűvel.

Fej: hosszan húzott, a csőrhegytől a tarkójáig lapos, töretlen ívet képez, melynek legmagasabb pontja a szemek fölött van. Felülnézetben a csőrtő és a szemek közötti rész telt, horpadtságot nem mutathat. Rövidtollú, mélyen tűzött, a fej hátuljához simuló fésűje a fülek mögött tollforgóban (rozetta) végződik.

Szem, szemgyűrű: az írisz a tollazat színétől illetve rajzától függetlenül, mindig gyöngyszín, a pupilla feltűnően nagy. A szemgyűrűk keskenyek, a sötét színűek esetében szürkéskék, a világos színűeké sápadt, esetleg sárgás árnyalattal.

Csőr: hosszú, vékony, jól zárt, a homlok ívének folytatásaként enyhén lefelé mutató, világos szarujú. Az egyszínűek sötét színváltozatainak és ugyanezek csapos változatainak csőrszaruján (a felső káva hegyén) mutatkozó sötét jelzettség megengedett. Az ezekkel azonos színű rajzosak csőrhegyének sötét pigmentáltsága sem kifogásolható, de cél a teljesen világos csőr elérése. A csőrdudorok sima felületűek, enyhén hosszúkásak.

Nyak: közepes hosszúságú, függőleges tartású, a fej felé erősen elvékonyodó. A toroktáj lapos ívben fordul a nyak elülső élébe.

Mell: enyhén előredomborodó, tartása mérsékelten emelt.

Hát: keskeny, a farok irányába enyhén lejtő.

Szárnyak: hosszúak, a test oldalaihoz lazán simulók, a szárnybúbok szabadon állók. Az evezők vége a farkon fekszik, de az ellenkező oldalaik hegyei nem kereszteződnek.

Farok: keskeny, közepes hosszúságú, a kormánytollak szorosan zártak, számuk 12. iránya a hát lejtését törés nélkül követi, vége a talajt nem érinti.

Lábak: közepes hosszúságúak, a csüd és az ujjak tollatlanok, a karmok színe a csőr színével egyező.

Szín és rajzváltozatok: a tollazat tömött, sima, feszesen zárt. Elfogadottak egyszínűekként fehérben, barnában, vörösben, sárgában, feketeszalagos kékben, kék- barna- vörös- és sárgafakóban, ezüstben, indigóban, szarkarajzúak: feketében, barnában, vörösben, sárgában, kékben és kékfakóban; fekete, barna, vörös sárga, kék csaposak. Vannak ezen túl kovácsoltak minden alapszínben, valamint örvösök és gólyások is. Minden színváltozatra vonatkozóan követelmény az intenzív és egyenletes pigmentáltság. A csaposaknál kívánatos az elsőrendű evezők, de legalább a hét szélső csapótoll fehérsége. A szarkarajzúak esetében fehérek: a fej, a szárnyak, a hát (a szívrajz kivételével) és a combok. A tollazat többi része, a fésű is színes.

Súlyos hibák: aránytalan, nagy termet, mély állás, vízszintes testtartás, széles, szögletes, rövid vagy kerek fej, keskeny, elálló, magasan tűzött fésű, vastag nyak, harisnyás csüdök, a szívhátúak sötét karmai, hibás rajz, telítetlen, egyenlőtlen színek.

Enyhe hibák: egyenlőtlen pigmentáltság, a rajzosak színhatárainak kisebb eltérései.
Röpkövetelmény: 1 óra hosszidő.

Gyűrűméret: 7 mm




Komáromi bukó



Származási hely: Magyarország területén, a Duna menti városokban (Vác, Komárom, Győr) tenyésztették ki.

komaromi_buko.jpg

A küllem főbb jellemzői: közepes nagyságú, fésűs fejű, dús tollazatú keringőgalamb fajta. Közepes hosszúságú lábakon nyugvó, zömök törzse izmos, kissé emelt mellből indulva, enyhén lejtő, a farok felé elkeskenyedő.

Fej: a test méreteihez viszonyítva nagy, formája tojásdad, minden irányban lekerekített. A homlok széles és magas, meredeken emelkedő, s töretlen ívben folytatódik a tarkó irányába. A fej hossza a szélességét kissé meghaladja. A hím galambok feje a tojókénál nagyobb, a nemi jelleg kifejezett.

Szem, szemgyűrű: a szem nagy és enyhén kidomborodó. A szívhátúak szivárványhártyája sötét, az egyszínűeké gyöngyszínű. A szemgyűrű kétsoros, sima szövetű, széles, kissé duzzadt, élénkpiros színű.

Csőr: világos, a szájzugnál mért átmérővel közel megegyező hosszúságú, tőben vastag, tompa, zárt. A csőrgerinc a homlok vonalát törés nélkül követve lefelé irányuló. Az orrdudor alig kiemelkedő, sima felületű.

Nyak: közepes hosszúságú, függőleges tartású. Tőben vastag, a fej felé enyhén vékonyodó. A toroktáj kis ívben kikerekített.
Mell: széles, de nem előredomborodó.
Hát: széles, rövid, a farok felé enyhén lejtő és fokozatosan keskenyedő.

Szárnyak: a testhez simulnak, az elsőrendű evezőtollak végei a farokra fekszenek, csaknem érintkeznek, s közel a kormánytollak végéig érnek.

Farok: középhosszú, keskenyre zárt, lejtése a hát és a derék vonalát törés nélkül követi, vége a talajt nem érinti. A kormánytollak száma 12.

Lábak: tág állásúak, középhosszúak. A csüdök tollatlanok, élénkpiros színűek. A karmok színe világos.

Tollazat: testhez simuló és dús. A fejen, közvetlenül a tarkó alatt széles, tömött, kissé hátradűlő, fültől-fülig érő félkör alakú fésű (kagylófésű) helyezkedik, mely megszakítás nélkül a nyak oldalak közepéig nyúló láncban végződik. A nyak hátsó élén dús sörény található.

Szín és rajzváltozatok:
Egyszínűek: fehér, fekete, vörös, sárga, májszínű, kék (fekete szalagokkal).
Szívhátúak: szarkarajzúak, fehér fejjel és derékkal; fekete, vörös, sárga, májszínű, kék és ezüst rajzzal. Fehér a fej a szemgyűrű alsó vonaláig, az áll alatti torokfolt (szakállka vagy előke), mint egy 1-1,5 cm mélységben, ívben záródva. Továbbá fehérek még a szárnyak, a comb tollazata, a has valamint a derék. Színes a fülrajz (fülőke), a fésű, a nyak, a mell a combok előtt kb. 2 cm-re keresztbe futó éles vonallal határoltan. Színesek továbbá a vállfedők és a hát, valamint a farok, a fedő és a támasztó tollakkal együtt.

Enyhe hibák: kívánatosnál nagyobb vagy kisebb test, lapos ívű fejtető, durva szemgyűrű, tőben a kívánatosnál vékonyabb csőr, a feketék és a kékek csőrhegyének sötét jelzettsége, valamint pigmentált karmai. Durva felületű csőrdudor, karcsú vagy túl rövid nyak, keskeny mell és hát, hosszú evezőtollak. Magasan tűzött fésű, a fésű ívét nem követő a nyak közepéig nem érő, vagy szakadt lánc. Hosszú illetve széles farok. Nem intenzív színű fénytelen tollazat, a sárgák és a vörösek kékes árnyalatú derék- és kormánytollai. Az előírtnál nagyobb vagy kisebb, nem szabályosan kerekített torokfolt, színes tollak, a torok és szájzug körül, a fésű fehér tollakkal tarkított belső oldala. A fésűről a fehér fejre futó színes tollazat, szabálytalan fülrajz.

Súlyos hibák: feltűnően nagy termet, aránytalan testalkat (hosszú, magas) meredek vagy mérlegállás, púpos testtartás. Kicsi fej, keskeny alacsony ívelt homlok, magas, meredeken forduló tarkótájék, a csőrgerinc és a homlok között mutatkozó törés, kicsi vagy tört szem, keskeny sápadt szemgyűrűk, vékony, hegyes, hosszú vagy nyitott csőr, görbülő, hajlott csőrkávák, sötét színű csőr és karmok, farok alatt hordott szárny, hosszú vagy rövid láb, tollas csüd. Laza tollazat. Fejre boruló, illetve laza tollszerkezetű vagy ferde fésű, a sörény és a lánc hiánya. Felemás vagy hiányos fülrajz. Az egyszínűek tollazatában és szívhátúak színes tollmezőiben előforduló fehér, illetve fehér tollmezőkben mutatkozó színes tollak.
Röpkövetelmény: 30 perc hosszidő és bukdácsolás.

Gyűrűméret: 7 mm

Monori keringő



Származási hely: Magyarország, Monor város és környéke.

monori_keringo.jpg

A küllem főbb jellemzői: a közepesnél kisebb, zömök testű, leeresztett szárnyú, élénk mozgású és tekintetű, de nyugodt vérmérsékletű, dús tollazattal bíró keringő galamb. Testhossza: 24-27 cm, magassága: 17-20 cm.

Fej: a test méreteivel harmonizál. A csőrvonal törés nélkül folytatódik az enyhén domborodó homlokba, a lapos ívű fejtető szintén törés nélkül csatlakozik a tarkóhoz. A tarkót fültől-fülig érő szabályos ívű, a fejtetővel közel azonos magasságú, a fejtető elálló, kétoldalt rozettában végződő fésű díszíti.

Szem, szemgyűrű: a fej méreteivel arányos, a szemgolyó kissé kiálló. Az egyszínűek szeme kukorica sárga, a szívhátúaké bükkönyszem. A szembőr kör alakú, egysoros, finom szövetű, világossárga. Kék és világoskék tollazatú galambok szembőre hamuszürke színű, de ezeknél a színeknél is törekedni kell a világos szembőrre.

Csőr: középhosszú, 17-20 mm. Erős csőralappal, egyenes, enyhén lefelé irányuló csőrgerinccel rendelkezik, melynek vége kissé hajlott. Az egyszínűeknél csontszínű, az egyszínű feketék és ezüstök esetében a csőrvég jelzett, míg a kékek és a világoskékek csőre szürke. A csőrdudor enyhén fejlett, alig kiemelkedő, szív alakú, középen osztott és fehéren porozott.

Nyak: viszonylag rövid, vastag, közel függőlegesen hordott, a toroktájon alig vékonyodó. A torok ívben kimetszett.

Mell: a mell tömött, elöl széles, gömbölyded, enyhén hátrahúzott.

Hát: a szárnybúbok között a legszélesebb, amely a rövid és keskeny derékban végződik.

Szárnyak: a testhez lazán illeszkednek, leeresztettek, a szárnyak végei a talajt nem érintik. A szárnybúbok jól láthatók. A szárnyak végei a farok függőleges vetületén nem érnek túl és nem keresztezik egymást.

Farok: a rövid derékból indulva kissé emelt tartású, ami legyezőszerűen szélesedik, a mell szélességével megegyező szélességig. A kormánytollak cserépszerűen fedik egymást. Az elsőrendű evezőtollak és a kormánytollak vége közötti távolság 11-14 cm. A kormánytollak száma 14-nél kevesebb nem lehet. Zsírmirigye nincs.

Lábak: a testhez viszonyítva középhosszúak, tág állásúak és függőleges tartásúak. A csüd és az ujjak tollatlanok, színük karminvörös. A karmok világos színűek, illetve a csőr színével megegyezőek.

Tollazat: dús testhez simuló. A körfésű sűrű, tömött, szabályos ívben hajló. Az evező és kormánytollak zászlói szélesek, szabályosan fedik egymást.

Színváltozatok: a színnel kapcsolatos elvárások az egyenletesség és a teltség. Az egyszínűek színváltozatai sárga, vörös, barna, fekete, fehér.

Rajzváltozatok:
Szalagosak: kék, kékfakó.
Kovácsoltak: kék, kékfakó.
Szívhátúak: kék, világoskék, sárga, vörös, fekete.
A szívhátúak rajzának leírása: a galambok alapszíne fehér.
Fehér: a fej, (a hód és a fésű kivételével), az előke, amely a begy közepéig ér, továbbá fehér a derék és a fartő között, valamint a has, továbbá az elsőrendű evezők. A szimmetrikus szívrajzot, a vállat és a hátat fedő színes fedőtollak alkotják, ami a színes fésűvel kezdődik és a nyakon, a faroktámasztó és fedőtollakon át a kormánytollakkal záródik. A fejen a csőrtől kezdődve a szemek felett találjuk a színes homlokfoltot vagy koronacseppet, melyek még hód, illetve pont elnevezéssel is jelölnek. A szívhátú rajzváltozaton belül eltérés mutatkozhat a kormánytollak és a faroktő tollazatának színében a következők szerint:
A kormánytollak és a faroktő tollazata fehér, de a faroktő felső fedőtollai keresztirányban 2-5 cm szélességben szabályos színes pántot alkotnak, ezek a pántos farkúak. A fehér kormánytollakkal és felső fedőtollakkal rendelkező egyedek a párnás farkúak.

Enyhe hibák: a testhez viszonyítva kicsi vagy nagyon húzott fej, a körfésűben előforduló tarkótoll, fehér betéttoll, a rozetta kisebb alaki eltérése, a szívrajzban a háti részen előforduló apró fehér tollak, a nem szimmetrikus rajz, az előkében a rajz túl magas, vagy mélyen záródik.

Súlyos hibák: aránytalan, vékony, hosszú test, laposan fekvő keskeny derék, magas, feszes testtartás, hosszú láb, aránytalanul hosszú nyak, tollas láb, túl hosszú evezőtollak, a fésűnél a rozetta hiánya, a nem kör alakú pupilla, vörös, vagy tollal fedett szembőr, a felemás szemek, a szivárványhártya bevörösödése, a túl hosszú, vékony vagy görbe, illetve keresztcsőr, a teljesen pigmentált csőr. Az egyszínűek határozatlan, fénytelen tollazata, továbbá az evező és a kormánytollak között előforduló, fehéres vagy kékes árnyalatú toll, minden szín- és rajzváltozat esetében a füstös színárnyalat, az osztott farok és hasadt gerincű kormánytoll.

Röpkövetelmény: 1 óra hosszidő.

Gyűrűméret: 7 mm



Alföldi-körösi keringő



Származási helye: Nagykőrös és a Nagy-Alföld környező települései. 

alfoldi-_korosi_keringo.jpg

Testfelépítés, testtartás: Közepes nagyságú vagy annál valamivel kisebb, zömök testalkatú, magassága 18-20 cm, hossza a csőrhegyétől a kormánytollak végéig 28-30 cm, fésűs keringőfajta, mélyen leeresztve hordott szárnyakkal és a törzshöz magasan illesztett, széles, felfelé irányuló, vasalt farokkal. A törzs széles mellből indul, zömök vízszintes tartású, rövid lábakon nyugvó. A hát közepétől a faroktő felé enyhén emelkedő, széles és telt, dús tollazatú farokpárna, alul pedig ívelt határvonalú, mély takart hashoz csatlakozó lágyék.

Fej: A szemgyűrűk közepes szélességűek, kör alakúak, kétsorosak, finom szövetűek, felületük enyhén redőzött. A fej két oldalán párhuzamosan helyezkednek el. A fehérek szemgyűrűi halvány pergamenek, a színeseké viaszszínű. Kivételt képeznek a kékek, a kék fakók, és a kovácsolt kékek, amelyek világos esetleg sötétebb kékszürke szemgyűrűi elfogadottak. A fehérek és a fehér alapszínű tarkázottak szivárványhártyája (írisz) gesztenyebarna, ún. bükkönyszem, a színeseké viszont mindig narancssárga. A pupillák kicsik, kerekek és feketék.

Csőr: A közepesnél valamivel rövidebb 12-15 mm, tőben vastag, ék alakú és zárt. A zárt csőrkávák éle és rá a csőrtőből húzott függőleges 90 fokos szöget zár be. Az orrdudorok kicsik, de osztottak, felületük sima és enyhén porozott. A felső csőrkáva vége az alsó csőrkáva hegyén kissé túlér. Valamennyi egyszínű és tarka rajzos csőre világos, csontszínű, enyhe rózsaszín árnyalattal. A kékek, a kékfakók és a kovácsolt kékek csőre világos vagy sötétebb szürke, ugyanez a csőrszín feketék esetében is előfordul, de a csontszínűt előnyben kell részesíteni.

Nyak: Rövid, vastag, függőleges tartású, a fej felé arányosan vékonyodó. A toroktáj szűk ívben fordulva kimetszett.

Mell: Széles, mérsékelten előredomborodó, hastájékban mélyen, törésmentes ívvel fordul. A szélek tollazata a szárnybúbokat részben takarja.

Hát: Széles vállközből indulva nagyon rövid, a farok felé alig keskenyedő. Középen mély ívben folytatódik deréktájban, majd viszonylag széles, dús farokpárnában fejeződik be.

Szárnyak: Törzshöz lazán simulók, teljes terjedelmükben mélyen leeresztve hordottak olyan mértékben, hogy a viszonylag rövid elsőrendű evezők és a kéztollak a talajjal közel párhuzamosan futnak. Az előbbiek vége járás közben a talajt 2-3 cm hosszan érinti. A szárnypajzsok rövidek és szélesek. Az ellenkező oldali evezők hegyei között a távolság alig kisebb a farokszélességnél

Farok: Széles és jól zárt, felfelé irányuló, felülete enyhén domborodó. A farok tollai széles zászlójúak, s egymásra cserépszerűen, rés nélkül zárulnak (vasalt farok). A szélső kormánytollak enyhén kifelé irányulnak, a farok tollainak vége kissé frizurázott is lehet. A kormánytollak száma a zsírmirigy hiányával kapcsolatosan 14-18. a farok 13-14 cm hosszú, emelten hordott, a vízszintessel legalább 45 fokos szöget zár be. A farokfedők és a hasonlóan dús tollazatú faroktámasztók következtében a valóságnál rövidebbnek tűnik.

Lábak: Széles közből indulnak és olyan rövidek, hogy a lefelé irányuló hastollak a talajt csaknem érintik. A csüdök a finom lábujjakkal együtt rövidek, tollatlanok, élénkvörös színűek. A karmok rövidek, színük a csőr színével megegyező.



A tollazat színe, rajza:
a) Egyszínűek: fehér, fekete, vörös, sárga, olajszín (dun), ezüst (hamuszürke szárnyszalagok nélkül) változatokban. Az adott szín a test egész felületén intenzív, árnyalati eltérésektől mentes és csillogó.
b) Szárnyszalagosak: kék-fekete szárnyszalagokkal.
c) Kovácsoltak: kékkovácsolt (kék alapszínen fekete kovácsolással). Ritkább vagy sűrűbb kovácsoltság esetén is kívánatos az egész szárnypajzsra kiterjedő, egyenletes rajzelosztás.
d) Őszfejűek: azok az egyedek, amelyeknek bármilyen egyszínű esetében fehérrel fröcskölt a fejük. A fehér tarkázat a nyakra nem terjedhet ki.
e) Tigris (sötét) tarkák: színes alapon fehérrel babozott feketék, vörösök, sárgák és olajszínűek. Legtetszetősebb a fele-fele arányban egyenletesen elosztott tarkázottság. A sötét evező-és kormánytollak kívánatosak.
f) Világos (lepke) tarkák: fehér alapszínen feketével, vörössel, sárgával vagy olajszínnel, lehetőleg egyenletes elosztásban, ritkán babozottak. Az evezők és a kormánytollak fehérek, de előfordulnak a babozottsággal azonos színnel gólyázott evezők és faroktollak is.
g) Babosok: fehér alapszínen az előzőekkel megegyező számokkal közepes sűrűséggel babozottak. Az evező-és a kormánytollak között színesek nem fordulhatnak elő.
h) Deresek: A tollazat alapszíne fehér. A nyak, a mell, a szárnypajzsok, a has és a hát derékig az egyszínűek valamelyikével megegyező színnel derezetten „cirmosan” tarkázott.
i) Szívhátú: fekete, vörös, sárga, kék színekben.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 92
Tegnapi: 143
Heti: 367
Havi: 2 749
Össz.: 35 733

Látogatottság növelés


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 73
Tegnapi: 102
Heti: 459
Havi: 2 078
Össz.: 884 944

Látogatottság növelés
Oldal: fajtaleírások
Tóth György Strasszer galamb tenyésztő - © 2008 - 2024 - strasszergalambok.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »